A Vas megyei Jobbik a szombathelyi reptérről és a zsebszerződésekrőlBana Tibor szerint a reptéri huzavona mögött a kormányt erős nyomás alatt tartó mezőkövesdi lobbi áll. Pénteken két témában – a Szombathely mellé tervezett kínai cargo reptér és a zsebszerződések ügyében – tartott sajtótájékoztatót a Vas megyei Jobbik két politikusa. A kínaiak itt szeretnék a repteret Bana Tibor országgyűlési képviselő, a Jobbik megyei elnöke felelevenítette a Savaria Airport körüli fejleményeket. A politikus emlékeztetett: pártja már többször hangot adott annak a véleményének, hogy üdvös lenne a Vát-Porpác reptér felépítése, hiszen ez új munkahelyek százait, közvetve ezreit jelentené a megyében, és jótékony hatással lenne az infrastruktúrára is. Ugyanakkor az utóbbi időben bizonytalanságok lengik körül a beruházást. A bizonytalanságok eloszlatására a politikus az illetékes minisztert is kérdezte a Parlamentben. Cséfalvay Zoltán államtitkár válasza nem volt túl megnyugtató: egyrészt mert látszott, hogy az államtitkár bizonyos információkkal nincsen tisztában, és sokatmondó volt az is, hogy mikor leült, széttárta a kezét. Ezután döntött a Jobbik, hogy nyílt levéllel fordulnak a Vas megyei politikusokhoz. Válasz csak Nemény András szocialista képviselőtől és Kovács Ferenc megyei elnöktől, fideszes országgyűlési képviselőtől érkezett. Bana Tibor elmondta: úgy tudják, hogy a kínaiak mindenképpen Szombathely mellett szeretnék megépíteni a repteret, ugyanakkor most, a „célegyenesben” minden Vas megyei politikusnak össze kellene fogni, mivel az utóbbi hónapokban a „mezőkövesdi lobbi erős nyomást helyezett a kormányra”.
Lapunk a reptérrel kapcsolatos informális, „parlamenti folyosói” információkról kérdezte a képviselőt, aki elmondta: úgy tudni, a kínai kormánnyal kötött megállapodás tartalmaz olyan mondatot, amely abba az irányba mutat, hogy a létesítmény Szombathely mellett valósul meg. A kínaiak is itt szeretnének repteret, de „nagyon erősen nyomul a mezőkövesdi lobbi”, melynek vezetője Tállai András államtitkár. Bana Tibor azt is megjegyezte: sokáig egyértelmű volt a szombathelyi reptér ügye, a Bajnai-kormány például kiemelt beruházásként kezelte, a bizonytalanságok a kormányváltással kezdődtek. A külföldi kézben levő Vas megyei termőföldekről Rába Kálmán megyei képviselő, a Jobbik megyei alelnöke arra emlékeztettet, hogy amikor májusban Bana Tibor és Magyar Zoltán országgyűlési képviselők úgynevezett földrazziát tartottak, azt találták, hogy Vas megyében a termőföldek kétharmada – zsebszerződésekkel – már külföldiek kezébe került. Rába Kálmán a Vas Megyei Közgyűlésben kezdeményezte egy ideiglenes bizottság felállítását, amely tájékozódott volna és cselekvési tervet dolgozott volna ki. A bizottságot nem szavazták meg a képviselők, Kovács Ferenc arra hivatkozott, hogy nincs szükség rá, mivel V. Németh Zsolt államtitkár már dolgozik a megoldáson. Annyit sikerült elérni, hogy - egy elfogadott jobbikos javaslat alapján - szeptemberben az államtitkár Vas megyében beszámol arról, hol tart az ügy. Vas megyében is tüntetéseket szervez a Jobbik A sajtótájékoztató keretében a két politikus bejelentette: Vas megye romló közbiztonsága ellen tiltakozva két demonstrációt is tartanak a „cigánybűnözés ellen”. Mindkettő augusztus 14-én lesz. 17 órakor Jánosházán, 19 órakor Celldömölkön lesz tüntetés.
Forrás: www.alon.hu
|
Helyi videó
Központi videók
HELYI ESEMÉNYNAPTÁR
ESEMÉNYNAPTÁR




























