Sörtúra Bana Tiborral Írországban - képviselői beszámoló (képekkel)

|


„Taxival indultunk a szálláshelyünkre, nekem pedig majdnem sikerült beülnöm a jobb első ülésre, azaz a kormányhoz." Korrekt személyes beszámoló Bana Tibor országgyűlési képviselőtől írországi nyaralásáról, nem csak a sörről.

 Régi álmom teljesült azzal, hogy július végén egy hetet Írországban nyaralhattam. Az ott eltöltött napok maradandó élményt jelentettek számomra, a kikapcsolódás mellett sikerült hasznos programokkal gazdagítanunk ezt a hét napot.


Írországi tartózkodásunk vicces pillanatokkal indult. Történt ugyanis, hogy a repülőgépről való leszállást követően taxival indultunk a szálláshelyünkre, nekem pedig majdnem sikerült beülnöm a jobb első ülésre, azaz a kormányhoz. Hiába, no, nem volt könnyű hozzászokni a bal oldali közlekedéshez.


Nagyon érdekes volt a Viaszmúzeumban tett látogatásunk, ahol igen sok fotót készítettünk, többek között Michael Collins, George Best, Jackie Charlton és híres írók, költők, színészek figurájával készült közös képem. Több régi templomot is megtekintettünk, így a Christ Church és a híres St. Patrick katedrálist is.


Természetesen jó néhány pubban is megfordultunk, így például a régebbi idők hangulatát idéző Lord Edwardban, illetve a modernebb, de igen hangulatos O’Neills-ben.


A sörcsapolás igazi művészetnek számít az íreknél, ez a folyamat csak a lehető legteljesebb odafigyeléssel és gondossággal végezhető. Jártunk a Koboldmúzeumban, ahol sok vicces fényképet hoztunk össze, majd az Old Jameson Distillery-ben és a Guinness Storehouse-ban is.


A sör- és a whiskey-készítés rejtelmeinek megismerésén túl a Jamesonban whiskey-kóstolásra is módunk nyílt, melyre húgommal örömmel jelentkeztünk.


Megállapítottuk, hogy az ír whiskey minősége a skót és az amerikai whiskey-ét is felülmúlja. Jutalmunk egy oklevél lett, miszerint „qualified Irish whiskey taster”-ré, azaz„minősített ír whiskey-kóstoló”-vá váltunk.


Ha már az alkoholnál tartunk, érdekességként megjegyezném, hogy az íreknél délelőtt fél 12-ig nem lehet alkoholt vásárolni.

Dublin mellett több vidéki települést is meglátogattunk, így jártunk Bray-ben és Howth-ban, valamint nyugaton, az Atlanti-óceán partján elterülő Galway-ben is.
 

Mindegyik helyen szebbnél szebb tájakban, csodálatos házakban gyönyörködhettünk a túráink során.


A legizzasztóbb túrára Bray-ben került sor, a csúcsra való feljutás edzésnek is remek volt.


Bray-be és Howth-ba az ír HÉV-vel, azaz a darttal, Galway-be pedig vonattal utaztunk.

Focirajongóként természetesen „fotóművész” húgommal több fényképet is készíttettem stadionokról, így a Bray Wanderers otthonáról, valamint a néhány évvel ezelőtt épült dublini Aviva Stadiumról is.

Utóbbiban július utolsó hétvégéjén négycsapatos tornára került sor: a Celtic, az Inter és a Manchester City részvételével. Ezekben a napokban igen sok fanatikussal találkoztunk, legnagyobb számban persze a Celtic drukkereivel.

Összességében elmondatom, hogy igazi felüdülést, tartalmas kikapcsolódást jelentett számomra az Írországban eltöltött egy hét. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha teheti, látogasson el egyszer a szigetországba!

 

Bana Tibor
VasiHazafi.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, May 18 - 18:00
Szentgotthárd, Rábafüzes felőli bevezető