Hatszemközt

|

Augusztus 15-én Bana Tibor országgyűlési képviselő, Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere, valamint jómagam, Lábodi Gábor szentgotthárdi Jobbik-elnök egy hatszemközti megbeszélésen vettünk részt, egyeztetve a várost érintő fontosabb témaköröket és elképzeléseinket.

Május végén szóban már elindítottuk az „Ápoljuk a múlt emlékeit” elnevezésű akciónkat, ami a dolgok jelenlegi állása szerint végre révbe ér, ezáltal elkezdhetjük a városi és környékbeli emlékművek, köztéri szobrok letisztítását és felújítását. Huszár Gáborral még a nap folyamán egy helyi művésztelepen szakmai jellegű konzultációt folytattunk egy szobrásszal, aki nagy segítséget adott a helyes munkafolyamatok meghatározásában. A hét folyamán megkötjük a megállapodást a helyi műszaki irodával, ezután reméljük, semmilyen akadály nem hárul a munka elé.

Következőkben Bana Tiborral felvetettük a rovásírásos helységnévtábla ötletét. Polgármester úrnak nem volt ellenvetése a javaslattal szemben, ígéretet tett, hogy a következő testületi ülésen a képviselők elé terjeszti határozati javaslatként a tábla felállítását. A gyártó céggel felvettem a kapcsolatot árajánlatot kérve. Amennyiben anyagi lehetőségeink engedik, úgy két bevezető útszakaszra, a rábafüzesi bevezetőnél, valamint a rábakethelyi városrész végén, a régi laktanya épületénél szeretnénk ezeket felállítani.

A következő téma már kényesebb kérdéseket is feszegetett: a városunkban megjelenő egyre nagyobb számú romániai cigány közösségről tettünk említést polgármester úrnak. Lakossági panaszok alapján jeleztük, hogy vannak olyan lakások a városban, ahová egy néhány tagú család van bejelentkezve, ellenben több mint egy tucat ember lakik bennük. A közösség több tagja rendszeresen járja a várost kétes eredetű portékákat árulva és zaklatva a járókelőket. Nem hinnénk, hogy árujuk származását számlákkal tudnák igazolni, sokkal inkább feltételezhető, hogy valamilyen bűncselekmény útján kerülhetett hozzájuk a termék. Kifejeztük azon véleményünket is, mely szerint reméljük, nincs összefüggés e csoportok és a városban egyre gyarapodó betörések között...??!! Huszár Gábor megígérte, hogy továbbítja észrevételeinket a Körmendi Rendőrkapitányságra, akik remélhetőleg legalább annyira komolyan veszik az ügyet, mintha mondjuk a Gárda egyik megmozdulására lennének kivezényelve.

Mozgalmunknak jelenleg jó a kapcsolata a városvezetéssel, bízunk benne, hogy ez a továbbiakban is megmarad. Az ország többi részében is felismerhetnék az önkormányzatok, hogy vannak olyan, mindenkit érintő ügyek, amelyek mindenfajta pártpolitika felett állnak. Ha ez tudatosulna az emberekben, akkor végre vállvetve építhetnénk a szebb jövőt!

 

Lábodi Gábor

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, May 18 - 18:00
Szentgotthárd, Rábafüzes felőli bevezető